2010. március 18., csütörtök

Ott lenni, ahol nem látnak szívesen...

Otthon lenni, ahol nem látnak szívesen... ezt ma már (csak) virtuálisan megtehetjük. A tulajdonunkban, amit mások használnak ingyen és bérmentve. Csak azért aggódóm, hogy vigyáznak-e rá, hiszen nem az övék? És hogy a közösséget érdekli-e, hogy ha tönkremegy... a romlatlan közösségi szellemnek az emlékhelye?

2 megjegyzés:

Nagy Margit írta...

Meg fog oldódni, meglátod. Minden gazság összeomlik. Én például nem hittem, hogy megérem a kommunizmus végét. Persze nincs könnyű dolgunk. Zsuzsáéknak még nehezebb volt.
Margit

Zoli írta...

Én általában derűlátó vagyok..., de ebben sajnos nem...hiszen látom, hogy mi magunk nem becsüljük meg az értékeinket..szónoklatokat tartunk...felvonulunk, kiabálunk, pénzt szerzünk és adunk jó célokra, de nem vigyázunk a nyelvünkre, a kultúránkra, és főleg nem ápoljuk emberi kapcsolatainkat, szidjuk, ócsároljuk egymást, elhagyjuk a vallásunkat, nem ügyelünk a természetre.. nem sorolom tovább, mert kiderül hogy egyáltalán nem vagyok optimista, pedig tényleg az vagyok és ebből adódik, az is őszintén, remélem, hogy minden rossz azért van, hogy ráébredjünk szükségünk van egymásra, hogy felébredjen bennünk a jó, a szép akarásának vágya.
Valamikor, valamilyen módon meg fog oldódni, nem a legrosszabb esetben úgy, hogy legendává válik.