Kívül
Egyre rosszabb volt a lelkiismeretem,
egyre nyomorultabbnak, valóságos szörnyetegnek
éreztem magam. Mert mindenki változott. És
mindenkinek sikerült eszmét fordítania. A
legveszettebbül csaholó kutyák álltak be
az üldözöttek kórusába. És már ellenem
védik azokat, akikkel együtt voltam. Már
ők vannak velük, az üldözőik. Nyájak
verbuválódnak és falkák csatangolnak a
kifosztott tájon. Aki egyedül van, csak a
pusztulással számol. A sajátjával. De
szeretnék valakié lenni. Csak más az emlé-
kezetem. Nem tudok rugalmasan felejteni. El-
dobált címerek között botladozom. Kitüntetésektől
roskadoznak az utcai szemetesek: látom. Ha ők
szembe jönnek átsompolygok a túloldalra. Nem
»rossz szándékkal«, nem »bűntudattal«, meg-
szégyenülve megyek. Ijesztenek az egyformára
generálozott lelkek - azonos mezben a volt
kis-nagy-hóhér és a volt kis-nagy-áldozat. Azonos
a dübörgésük és a hangjuk és a bőrük mind
azonosabb. Sajnos sohasem lesz belőlem orrszarvú
: már nem tudok átalakulni
