2010. május 13., csütörtök

Kiállítás, előadás, fonó és táncház - Diósd és Környéke Online

A házigazda Naprózsafa Együttes képviselője, SzöllősiIstván köszöntője után a két település polgár-mestere, Spéth Géza és Ördög Ferenc megnyitotta a Marosvécset bemutató fotókiállítást. Ezt követően Fábián Ferenc tanító köszöntötte a hallgatóság körében megjelent Kemény Miklóst (b. Kemény János fiát) és családját, ismertette Marosvécs nevezetes dinasztiája, a Kemény-család történetét. Beszélt báró Kemény Jánosról (1903-1971), az erdélyi írók közösségének, az Erdélyi Helikonnak létrehozójáról, illetve Vass Albertről - ahogy ő nevezte: a neves bujdosó íróról. A továbbiakban egy kisfilmet tekinthettek meg Marosvécsről és a Kemény-kastélyról.

Nincsenek megjegyzések: